Shift szemezgetés

  • Walin
  • 2009-03-09 21:49:50
Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
A napokban több bemutató is felkerült a világhálóra, melyek mindegyik az egyik legújabb NFS várományosról, a Shift-ről készült. A preview-k mellett az interjúk sem maradtak el, ezekből szemezgetünk kicsit.
Kezdjük rögtön a NeedforSpeed.com-on található interjúval, mely Jesse Abney-el, a játék producerével készült. Jesse elmondta, versenytársaink saját személyiséggel rendelkeznek majd, így ugyan úgy hibázhatnak, ahogy mi. Találkozhatunk olyanokkal, akik agresszívan lépnek majd fel ellenünk, lesznek olyanok, akik csellel próbálnak meg minket lehagyni és olyan is előfordulhat, hogy egy óvatosabb ellenfélbe ütközünk, aki inkább elenged minket, mint sem autójának biztonságát kockáztassa. Érdemes majd óvatosabban vezetni, ha túl sok galibát okozunk a többi versenyzőnek, azt ők megjegyzik és a későbbiekben akár hárman egyszerre próbálnak meg kiiktatni minket az éppen aktuális versenyből. A producer tovább büszkélkedett a Shift egyik legnagyszerűbb újításával, a belsőnézettel: minden egyes belső az adott négykerekűről lett mintázva a legnagyobb részletességgel. Hozzátette még, hogy újra lesz visszajátszás, mely már lassan 6 éve nélkülözve van a sorozatban. Szó esett a tuningról is: idén először akár belsőleg is testreszabhatjuk járgányunkat és az elődökhöz hasonlóan ismét lesznek teljesítmény csomagok, de akár külön alkatrészeket is választhatunk majd. A helyszínekről is beszélt a producer, ezek szerint lesznek kitalált és valódi versenypályák, melyeken róhatjuk majd a köröket kedvenc autónkkal.
Nem csak Gio, de a Gamepro.com csapata is az elsők között tesztelhette az ősszel érkező Shift-et. Cikkükben megemlítést nyert az a tény, mi szerint hosszú-hosszú évek után elfeledkezhetünk a nitro segítéségről (mivel nem lesz!), illetve az időlassításról, mely jól jött egy-egy húzós helyzetben. Továbbá ők is megerősítették azt, amit már a PC Guru-nak köszönhetően a tudomásunkra jutott: 80 darab licencelt járgány kap helyet a legújabb epizódban, így biztos mindenki megtalálja majd a hozzá illő autócsodát.
Érkezett még két videóinterjú, amik mindegyike Patrick Soderlund-el készült. A jelenleg is aktív autóversenyző az orrunkra kötötte azt, hogy akár egy Volkswagen Golf GTI-t is választhatunk a garázsunkba, a jelenlegi Audi S4, Shelby Mustang GT, Pagani Zonda és Porsche GT2 járgányok mellett.

Gametrailers videóinterjú


GameSpot videóinterjú

  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások157  
12 3 4 > >>

tuning97

2009-05-10 11:17:28 [157]

igaza van kenny19 teljesen egyet értek vele má nincs meg az az igazi nfs élmény

kenny19

2009-04-07 09:41:50 [156]

Ami már régen szembetűnt az NFS "újitásoknál".:-időlassítás Bornout
belső nézet Grid TDU és társai
Nemtudom miért nem lehet ennyi energia és pénzbefektetéssel valami szabadalmi és forradalmian új élményt technikát vagy modot kitalálni.Példának ott a GTA 4.Mondjon valki 1 olyan játékot amiben ekkora pálya ilyen játékélmény és ilyen részletesen van megoldva.Ez a játék már nem a tuningról szól...ki kell mondanom mert nagyon bánt, beletenni egy 1100 lóerós autót és azt tuningolni???kérem szépen hova tuningoljam, és gondolom tudjátok meik ez az autó. hol van a honda a peugeot a caddilac a hummer a neon a spinner felni a lamborghini ajtó a hangcucc a sötétítés.Sehol nincs.csak lambo porche MClaren már csak 1 F1 es bmw hiányzik belőlle.Vicc tárgya lett az NFS...:

vargapeter

2009-03-15 21:16:13 [155]

World Online Beta-járól nem kéne cikket írni? lehet ám jelentkezni rá....www.nfssr.hu

agesz

2009-03-15 21:03:30 [154]

csak eredetivel lehet jáccani...deha regezel mondjuk az EA.com on akkor talán menni fog, legalábbis nekem a most wanted így ment

vargapeter

2009-03-15 20:27:41 [153]

Ez nem egy warez oldal,az ilyet max pm-be.

sosita.d

2009-03-15 17:15:19 [152]

Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni hogy hogy kell regisztrálni, illetve belépni Undecover Multira.... nem eredeti UC-m van szal igy meg lehet oldani?

agesz

2009-03-15 17:05:04 [151]

mért 3???volt az undercover a pro street és a 3. a carbon...A CARBON SZERINTED el lett b*****va

gaaabi23

2009-03-15 16:39:40 [150]

Még az nfsnek fejlődnie kell a codemaster autósjátékokhoz képest (dirt, grid)
remélem a shiftet nem rontják úgy el mint a legutóbbi 3 nfst.

gv

2009-03-15 11:41:39 [149]

thx kipróbálóm

Lobali

2009-03-15 11:05:33 [148]

rendbe, nem nehéz, de jó adag szerencse kell hozzá, hogy sikerüljön.
1. töltsd le a Craagle legújabb (nem magyar) verzióját
2. keresőbe írd be a játék nevét és a serial rádiógomb legyen bejelölve
3. menj a keresésre (search)
4. amiket kiad kódokat próbáld ki, ha mázlid van az egyiket elfogadja
ennyi

gv

2009-03-15 10:49:28 [147]

nem nfs-et
pirates of the caribbean online-t

Lobali

2009-03-14 22:57:05 [146]

gv online szeretnél nfs-ezni? vagy mi a kérdés? mert nem teljesen értem...

gv

2009-03-14 22:31:29 [145]

lobali vagy valaki aki nagyon vágja a warezt az írjon üzenetet ha lehet és hogyan member (fizetős tag) lenni egy netes géjmbe

agesz

2009-03-14 21:13:26 [144]

Na, Walin! jöhet az újabb hír!!

gv

2009-03-14 20:55:09 [143]

nekem meg nem megy szerencsére a grid ENNYI!

Lobali

2009-03-14 17:29:17 [142]

nemtom szerintem a grid driftje inkább a carbonéra hasonlít irányítás tekintetében

vargapeter

2009-03-14 16:07:50 [141]

De végülis a Grid Drift-je sem arcad-abb a PS-énél...

vargapeter

2009-03-14 12:52:44 [140]

a drift teljesen más,mint egy kocsival csak jobbra balra kanyarogni,ami magától farol,csak kanyarodni kell.

vargapeter

2009-03-14 12:36:55 [139]

egyáltalán nem valósághű abban se,de mondjuk az aracad-nal tényleg jobb.

Lobali

2009-03-14 11:31:08 [138]

SRT XL mikor fogod már fel h a grid és a NFS Shift között semmi összefüggés nincs/nem lesz? az NFS Shift SZIMULÁTOR a Grid pedig ÁRKÁD autóverseny. ebből következik hogy ha lesz drift nyilván nem olyan lesz mint a gridben, inkább mint a Pro Streetben, bár még annál is valósághűbb (nemtom h a PS drift mennyire számít valósághűnek..., de biztos jobban mint az arcade grid)

SRT XL

2009-03-14 10:17:36 [137]

a héten még fognak jönni új hírek!!!

SRT XL

2009-03-14 10:16:47 [136]

hatten 39,stem sparco és bride ülések lesznek az autó belsejében,meg squirel márkájú ablakvázat fogunk beletenni a játékban!!! ,hát meg bárcsak olyan lenne a drift mint a gridben!!!

SRT XL

2009-03-14 10:13:16 [135]

hát de nfstibi nem az N2O-ról beszélek 1folytában!! hanem másról tod számok,tuning,ilyesmi

nfstibi

2009-03-13 21:22:59 [134]

SRT XL! el kéne olvasni a hírt, és nem írnál ilyen hülyeségeket a nitroról! és hát ez hogy 6-7 hsz-t írsz egymás után....nem is kicsit idegesítő :@! ráadásul ezeknek nincs sok információ tartalmuk....

Lobali

2009-03-13 20:49:27 [133]

hatten én kb így képzelem el: műszerfal, kilométeróra, sebváltó, ülések cseréje

vargapeter

2009-03-13 17:22:25 [132]

gv: igen,rá,örök kedvenc.

hatten39

2009-03-13 16:56:49 [131]

szerintetek mit lehet majd tuningolni az autó belsejében?
én arra gondolok, hogy majd lehet bele vmi királyabb kormányt venni, ülést(mint a pro streetben) és sebváltót cserélni,stb... ti is ilyennek képzelitek?

SRT XL

2009-03-13 16:18:55 [130]

meg még tok naon jó számokat a shiftbe pl.Jem-They,Pitbull-Oye,Johnny Beast-Electro Benzo,stb...

SRT XL

2009-03-13 16:15:24 [129]

kösz Lobali nem kell!!!XD

Lobali

2009-03-13 15:18:30 [128]

bocs SRT XL most komolyan kérdezem: amikor egymás után 6-8 hsz-t is beírsz ilyenkor magadban beszélgetsz?
Err: nem akarok nagyképűsködni, de nem csak a warez témát vágom. ha az informatikában bármiben gondod van nyugottan írj

SRT XL

2009-03-13 14:53:06 [127]

remélem hogy már a Koeniggsegg CCR is benne lesz má!!!

SRT XL

2009-03-13 14:51:19 [126]

hjaaa,már értm!!!

gv

2009-03-13 13:15:56 [125]

én nem ezt mondam. csak meg kérdeztem vargapetert h ő valamikor a top csajba kire szavazott

SRT XL

2009-03-13 12:54:32 [124]

lesznek ott dögös csajok,cool verdák,stb...

SRT XL

2009-03-13 12:53:49 [123]

amugy nem jönnétek el majd tavaszi szünetben a hungexpora???

SRT XL

2009-03-13 12:52:58 [122]

Brooke Burk lesz a Shiftben???

gv

2009-03-12 21:17:08 [121]

haggyad má! most lett vége és te már folytatni akarod? 1épként vargapeter te amikor volt a top csaj a nfs lányoknál (mármint a szavazás a ug2, carbon meg asszem a prostreetes lányok között) akkor te az ug2-s csajra szavaztál már mint Brooke Burk-ra?

Imperial

2009-03-12 21:09:33 [120]

SRT XL! most nem osztásból írom, de FOGD MÁR FEL HOGY NEM LESZ EGY CSEPP NITRÓ SE EBBE A SZ@ROS JÁTÉKBA!! bocsi csak már kissé idegesít..

vargapeter

2009-03-12 20:05:01 [119]

automatikusan?

SRT XL

2009-03-12 20:04:12 [118]

hogy kijön egy kis lángocska a kocsiból mint a gridben!!!

SRT XL

2009-03-12 20:03:32 [117]

sztem úgy csinálják benne a nitrót hogy nem nyomhatjuk meg hanem automatikusan adja ki !!!

SRT XL

2009-03-12 20:01:54 [116]

én már ezt toom!!!

SRT XL

2009-03-12 20:01:32 [115]

meg ez lesz megint Gáspár Laci kedvenc játéka!!!

SRT XL

2009-03-12 20:00:09 [114]

meg még a játékban is legyenek ilyenek!!!!! XD

SRT XL

2009-03-12 19:59:08 [113]

ha a hungexpo-ról van szó akkor a csajok sztem csak pózoljanak a kocsik előtt
meg legyenek testfestettek mint mindig!!! (6)

vargapeter

2009-03-12 19:58:05 [112]

Brooke Burk-ot. (Underground2)

vargapeter

2009-03-12 19:57:16 [111]

akkor a törés biztos jó lesz.

SRT XL

2009-03-12 19:56:51 [110]

sztem vargapeter te kit választanál nfs csajnak a shiftben??? és Lindsay Lohant!!!

vargapeter

2009-03-12 19:56:23 [109]

Én a Black-re gondoltam...de mindegy. a csajok meg ne vezesenek,hanem...

SRT XL

2009-03-12 19:55:39 [108]

ha szimulátor...

12 3 4 > >>

Adatlap

Need for Speed: Shift

megjelenés:

2009. szeptember 17.

fejlesztő:

Slightly Mad Studios

kiadó:

Electronic Arts

platform:
PC, PS3, PSP, Xbox360

Web Fórum
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok

A hónap legnépszerűbb hírei

Partnereink