Az elmúlt napok autói

  • Walin
  • 2009-07-20 14:30:06
Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
Egy újabb program vette kezdetét a Need for Speed sorozat hivatalos weboldalán, mely hasonlít a tavaly indított Tri-City Car Lot-ra, ami az Undercover-ben szereplő járgányokat mutatta be nekünk.
Hasonló a helyzet most is annyi különbséggel, hogy jelenesetben a Shift-ben helyett kapott négykerekűek kerülnek terítékre. Az egész program a Volkswagen Scirocco bemutatásával kezdődött, amiről weboldalunkon is olvashattatok. Ezt követte az új Renault Mégane RS, mely már tavaly is helyett kapott az Undercover-ben, ám akkor RS felirat nélkül. Ebből következik, hogy a Shift-ben most egy előre feltuningolt változat kap helyet, amivel egy 2 literes 247 lóerős motor és megannyi extra jár.
Az új Renault-ot követte a Honda S2000, melynek gyártását a Honda júniusban leállította. A tervek szerint jött volna egy S2000 utód, ám a 2008-as gazdasági világválság következtében ezek a tervek a kukában landoltak. A Honda az S2000-ből két változatot is kínált a vásárlók számára: elérhető volt egy S2000 Ultimate Edition az európai piac számára illetve egy GT Edition 100 az Egyesül Királyság vásárlóinak.
A Honda után a hivatalos weboldal szerkesztői úgy vélték, ideje egy igazi "vadállatot" is bemutatni, így került elő az Audi R8 LMS! A járgány hosszú idők óta a rajongók egyik kedvence, nem is csoda, hiszen a dögös külső egy igazi állatot takar. A Shift-ben nem a gyári R8 fog szerepelni, ezt az LMS felirat is jelzi: egy nagyobb teljesítményű, jobban felszerelt gépezetről van szó, melyet az Audi kifejezetten a versenyzők számára készített.
Az európai autógyár után evezzünk kicsit távolabbi vizekre, jöjjön egy újabb ázsiai csoda, méghozzá a Mitsubishi Lancer Evolution IX (HKS Evo CT230R). A nevéből gondolom már mindenki rájött, hogy itt sem egy átlagos utca autóról van szó. A HKS volt oly kedves és előállt egy vérbeli tuning masinával: a 2,3 literes motor 550 lóerővel bír, minden, ami cserélhető volt cserélve lett HKS cuccokra így kapva egy szörnyeteget! Az Evo-ért rajongók tehát örülhetnek, hiszen a Shift készítői egy kiváló típust választottak és raktak bele a játékba.
Az ázsiai szemle után most visszautazunk Európába, újra egy német fenegyerek következik, itt a BMW 135i Coupé. A "kicsi" BMW 2007 végén került az autókereskedésekbe rögtön három fajta változatban: elérhető volt egy 120d, egy 123d változat a maga 204 lóerejével, és persze amiről most szó van, egy 135i, mely 306 lóerővel bír. Csúcssebessége meghaladja a 250 km/h-t, melyet sajnos a magyar utakon nem igazán használhatnánk ki.
Elérkeztünk az utolsó, eddig leleplezett járgányhoz, mely mi más lenne, mint a Lamborghini Reventón. Az összesen 20 darab Reventón-t gyártó Lamborghini igen szép adatokkal látta el négykerekűjét: a 6,5 literes V12-es motor 640 pacival bír, kevesebb, mint 4 másodperc alatt van 100-on és csúcssebessége eléri a 340 km/h-t. Szóval csak óvatosan a Shift-ben!
Természetesen mindegyik autóhoz érkeztek képek is, ezeket lentebb megtekinthetitek.

Renault Mégane RS:

Honda S2000:
   

Audi R8 LMS:
   

Mitsubishi Lancer Evolution IX (HKS Evo CT230R):
   

BMW 135i Coupé:
 

Lamborghini Reventón:

  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások18  

DomiX

2009-07-24 13:17:52 [18]

jah én is az az audi nagyon jóóó

Jan002

2009-07-22 20:04:33 [17]

Én a World Online-ra vagyok kíváncsi... Mikor adják ki? Mekkora rendszerköve lesz?

DANI845

2009-07-22 16:02:28 [16]

végre valami hír!!
jó verdák

Hunter1111

2009-07-22 09:03:03 [15]

Nem rosszak a gépezetek bár nem mindegyik verda tartozik a kedvenceim közé, de nem számít mivel ott van a többi is.Azért kiványcsian várom a Game-t.

riska92

2009-07-21 16:29:18 [14]

Bazeg..beszarás ez a játék...nekem elnyerte a tetszésemet..Fantasztikus gameremélem tiis igyvagytok vele

zozzoo888

2009-07-21 15:19:30 [13]

Most csütörtökön?
Eddig nekem erről miért nem szólt senki?

SRT XL

2009-07-21 15:12:14 [12]

kössz nfstibi!!! (a cikkírással kapcsolatban)

Walin

2009-07-21 13:03:48 [11]

Így van agesz, nekem is csak az a gondom, hogy nincs közel Amúgy én is kimennék, de vannak pesten kollegák, akikkel majd készítettek felvételt

agesz

2009-07-21 12:48:18 [10]

SRT XL te egymagad írsz 1 cikket.
vampel: jó lenne, csak messze van tőlem, 200 km, és az meg nem éri meg...

vampel

2009-07-21 09:34:15 [9]

valaki kimegy csütörtökön a budai várba hogy kipróbálja a Shiftet?

nfstibi

2009-07-20 20:59:45 [8]

Nagyon jó cikk lett, sok mindent megtudtam belőle!

SRT XL

2009-07-20 19:25:43 [7]

meg szerintetek jó lenne ha olyan lenne a drift mint a gridben???
adott 4 kör+versenyző stb...

SRT XL

2009-07-20 19:23:21 [6]

ASR_Godfather-amúgy benne van a zárójelbe hogy csak kitaláltam!!!
+ amúgy egyszer a Pimp My Ride c. sorozatban csináltak már olyan verdát ami Bio Dieselel megy!!!
az egy Chevy Impala volt vagy valamilyen régiség a 70'-es 80'-as évekből és annak kb. V8-as dög volt benne 6,7 Literes és 778 Lovacska csücsült benne ami gyorsulási versenyben lehagyta a Lamborghini Gallardót!!!!! de már nem emlékem annyira jól hogy abban mennyi paci ült benne
és U.I.: Amerikában vannak "megújuló energiaforrású"benzinkutak
de mind1...
+lehetséges hogy igazad van a Szuprás hozzászólásodhoz kapcs-ban...

U.I.2zerinted jó lenne ha minden kocsiba beletennének pár concorde-os alk.részeket???
(abba amit mindenki sajátosan vezet)...
(mármint a tuning alkatrészek).....
a hangsebességnél gyorsabban menne!!! hehh

ASR_Godfather

2009-07-20 17:23:16 [5]

SRT XL: V80 as motort lehetetlen építeni mivel 80 henger nem férne el egyetlen motortérbe se és felesleges lenne annyi súly és nincs olyan hajtáslánc ami elbírná amúgy is és 16,7 literes motor nem 800 ló lenne hanem minimum a duplája pláne ha bioetanollal menne v biodiesel mivel a bioetanol alacsonyabb hőfokon ég így nagyon teljesítményt ad a motornak gyorsulásba leeht jó lenne de kanyarba a töbletsúly miatt sokat vesztene.

SRT XL

2009-07-20 16:30:06 [4]

2.u.i.: jó képek jó grafikával!!!!!

SRT XL

2009-07-20 16:26:47 [3]

Kár hogy nem lesz benne Nitró...mert akkor sokkal erősebb lenne a verda...
de mind 1...

u.i: Walin és ha lenne mondjuk kb.egy 16,7 literes V80-as,800-LE-ős Duramax motorral és néhány Concorde alkatrésszel meg egyébbel felszerelt Toyota Supra ami Biodiesel-el működik??? az kemény ha a Shiftben lenne mi? még a hangsebességnél is gyorsabban menne!!! és a legjobb idő kb.00:04:31 vagy 00:10:09 vagy mittomén?!

(ezt csak úgy kitaláltam mert most ez jutott az eszembe)...

zozzoo888

2009-07-20 16:21:24 [2]

1.0.0.2
Szép képek

asdf2

2009-07-20 16:07:43 [1]

1.

Adatlap

Need for Speed: Shift

megjelenés:

2009. szeptember 17.

fejlesztő:

Slightly Mad Studios

kiadó:

Electronic Arts

platform:
PC, PS3, PSP, Xbox360

Web Fórum
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok

A hónap legnépszerűbb hírei

Partnereink